24. nap

Valami igazság lesz abban, hogy a kúra mindent tisztít: testet, lelket, elmét.
Sok mindent másképpen látok… talán azért, mert lassúbb lettem? Mert lelassult a mozgásom, viszont a gondolataim tisztábbak lettek? Nem tudok rá választ adni. Tény, hogy határozottabban látom a dolgokat. Radikálisabban, de egyértelműbben foglalok állást valami mellett, vagy ellen, vagy egyszerűen csak hagyom, hogy legyen.

Kinevetnek érte, a fejüket csóválják, kommentálják, ajánlgatnak, mondják hogy ők ezt nem tudnák csinálni, mondják hogy ezt ők miért nem tudnák végigcsinálni (már vagy tíz jó indokot hallottam, hogy miért nem tudná valaki ezt a kúrát csinálni). És ha akarnék, én huszat, vagy akár harmincat hoznék fel. Eljött a tisztulás ideje, és egyre jobban tudatosul bennem a felismerés, hogy ez a kúra nem semmi! Nem arra célzok most, hogy naponta el kell majszolni két bögre – eleinte sótlan vízben főtt – rizst, hanem ahogyan fokozatosan érzékelem a különböző pozitív hatásait, egyre hihetetlenebbnek tűnik, hogy mikre képes. Most már nem hagynám abba semmiért sem, hiszen nagyon kiváncsi vagyok, mit hoz a következő nap, milyen felismerést, milyen új meglátást, milyen újabb érzelmet, milyen meglepetést, milyen humoros szituációt. Az egész a megnyugvásról is szól.
Nyugi, apafej! Van idő, nem szaladunk sehova.
Kezdtem az ennivalóval, a 4Ox megrágott falattal, majd később a tornázással, most már a döntésekkel is így vagyok, és általában mindennel. És jó!
Igen, lefogytam. Nagyon. Állítólag csont és bőr vagyok, állítólag nem ártana felszedni pár kilót, állítólag beesett az arcom, állítólag… belenéztem a tükörbe, egy nyugodt arc nézett vissza rám. Mosolygott, és nyugalom ült az arcán. Nem öntelt mosoly, ne értsetek félre.
NYUGALOM. Mindezt átérezni és megélni fantasztikus.

Kinevetnek, a fejüket csóválják, kommentálják, ajánlgatnak… és nagyon messze vannak. Annyira messze, hogy a mondókájuk nem ér el hozzám, pedig mellettem állnak. Mert nem értik, hogy megéri. Mindennek ára van. Ennek is. A lemondás, a visszavonulás, a lelassulás, a megállás az ára. És amikor megáll az ember, akkor elcsodálkozik, hogy körülötte minden szép.

Előtte is megtörtént, hogy “megálltam”. És elcsodálkoztam, hogy mindenki rohan, kapzsi módon, mohón próbál bekebelezni mindent. Most nem ezt veszem észre… milyen érdekes.

Még egyszer hangsúlyozom: senki ne értsen félre, nem hiszem magamról, hogy guru lettem. Csak elámulok rajta, hogy milyen fázisokon megyek keresztül, hogy miket tudatosítok, hogy miket élek meg. … és ezért nem tudok mást mint buzdítani mindenkit, aki minderre vágyik, hogy próbálja ki. Mindössze 36 napról van szó! Egy élete van rá mindenkinek, sokezer napja, hogy megcsinálja (de ne halogasd, kérlek, kezdd holnap, ha késztetést érzel… és tarts ki. Legalább a 24. napig, addig biztosan tudom mondani (ma), hogy megéri!!!)